A rendelő fogságában — új hang

Bálint durván kiszakította magát Melinda szorításából, és a sötétben tapogatózva lökött félre mindenkit, aki az útjába állt. Nem törődött Marika döbbent tekintetével, sem az ex-légiós dühös szitkaival, akik a folyosó homályában próbáltak utat találni. A lépcsőház alsó fordulójában, a pislákoló zseblámpák kereszttüzében megpillantotta Erikát. A nő egy sűrű papírköteget és egy takaróba burkolt, halk neszeket kiadó csomagot szorított a mellkasához, miközben zilálva menekült a földszinti folyosó felé, egyenesen dr. Szabó András rendelőjének irányába. Máté rémülten húzódott a falhoz, a lépcsőházi feszültség láttán teljesen leblokkolt.
Bálint a lépcsőket kettesével véve vetette magát utána, de mire elérte a földszintet, a rendelő kopott faajtaja már hangos kattanással bezárult Erika mögött. Bálint még éppen be tudott lökni magát a résen, de az orvos azonnal ráfordította a kulcsot a zárban, elvágva a kinti folyosó morajlását. Belül a sötétség fojtogató volt, csak a gyógyszeres szekrények üveglapjai verték vissza a kintről beszűrődő halvány fényeket. Szabó doktor, akinek homlokán vastag cseppekben ült a veríték, zseblámpáját közvetlenül Bálint arcába irányította.
– Nyisd ki az ajtót, doki! – sziszegte Bálint dühösen, de az orvos meg sem mozdult. Erika a vizsgálóasztal sarkában húzta meg magát, kezében a bizonyítékokkal.
– Hagyjad csak, Bálint. Pont kapóra jössz – suttogta Szabó, és hangjában ott vibrált a sarokba szorított ember minden tébolya. – Dr. Balog Henrik holnap reggelig adott haladékot a kártyaadóságomra. Ha nem szerzel nekem pénzt a tartozásom kifizetésére, akkor Enci és az egész ház még ma éjjel megtudja, hogy Erikával közös gyereket rejtegetsz a hátuk mögött.