A rendelő bezárt ajtaja — más fényben

Mialatt az egyenruhások a kapualjban terelték vissza a kíváncsiskodókat, Bálint tekintete a földszinti árnyékok közé tévedt. Erika lépett ki a szuterén melletti zugból, karján egy pólyába bugyolált csecsemővel, és kétségbeesetten osont a kopott réztáblás ajtó felé. Dr. Szabó András magánrendelőjének zárja kattant, amint a nő besiklott a félhomályos váróterembe.
Bálint szinte eszét vesztve rontott le a lépcsőn, kihasználva, hogy a rendőrök épp Fekete Zoltán piros mappáját tanulmányozták. Mire a matt üvegezésű ajtóhoz ért, a kilincs már nem mozdult. Belülről rákattant a másodzár.
– Nyisd ki, Szabó, azonnal! – sziszegte Bálint, homlokát a hideg üvegnek vetve.
A tejüveg mögött megjelent a háziorvos sziluettje. Szabó szája szélén remegett a fáradtság, inggallérja nyitott volt, szemeiből az olcsó alkohol és a kártyaadósságok miatti fojtogató nyomás sugárzott. Erika a háttérben sírva próbálta elcsendesíteni a csecsemőt.
– Egyetlen szót se, Bálint – hallatszott a doki tompa, reszelős hangja a réz levélbedobó nyílásán át. – Balog ügyvéd úr egy órán belül behajtja rajtam a tartozást. Ha nem szerzel nekem pénzt, hogy leszereljem azt a hiénát, most lépek ki a gangra. És nem a hatóságnak fogok beszélni, hanem Encinek. Megmutatom neki a papírokat és a gyereket.
Bálint gyomra görcsbe rándult. A lépcsőház felől a rendőrök léptei közeledtek, miközben a zár mögött a doki elszánt tekintete nem hagyott kétséget.