A piros szalag és a házszabály

Bálint nem várta meg Máté válaszát; kisiklott a két férfi közül, és a korlátba kapaszkodva sietve elindult lefelé a sötét lépcsőfokokon. Mögötte Balog halk, kimért hangja még utoljára visszhangzott a betonfalak között, de az első emeleti pihenőnél egy éles, vakító fénysugár vágott a szemébe.
Fekete Zoltán állt a fordulóban, kezében egy nehéz, fémházas elemlámpával és egy sárga műanyag iratrendezővel. A közös képviselő arcán nyoma sem volt a sötétség okozta riadalomnak, tekintete hideg és számonkérő maradt. A lámpa fényét nem a lépcsőre, hanem a fal tövében hagyott, felújításból származó törmelékes zsákokra és egy ott felejtett gyermekbiciklire irányította.
– Elfogadhatatlan! – horkant fel Fekete úr, miközben a golyóstollával keményen rákoppintott a felírótáblájára. – A Házszabályzat tizennegyedik paragrafusának B pontja egyértelműen kimondja: áramkimaradás és katasztrófahelyzet esetén a menekülési útvonalat szabadon kell hagyni. Bálint, maga mint vagyonőr, pontosan tudhatná, hogy ez súlyos tűzvédelmi bírságot von maga után!
– Fekete úr, most nem a zsákok a legnagyobb gondunk – vetette oda Bálint, miközben megpróbálta megkerülni a férfit, de a képviselő elé lépett, elzárva a továbbvezető utat.
– Nekem az épület törvényes működése a feladatom! – csattant fel Fekete Zoltán, és egy piros jelölőszalagot húzott elő a zsebéből, amit azonnal a legfelső törmelékes zsákra ragasztott. – Huszonnégy órát adok a tulajdonosnak a tisztításra, ellenkező esetben a rendőrségi feljelentést és a közösségi bírságot személyesen nyújtom be a közgyűlésen. A házban rendnek kell lennie, sötétben is!
A fentről leszűrődő feszült csendet Fekete úr pedáns, szigorú hangja törte meg, miközben a lépcsőházban rekedt lakók közül többen is kiszóltak az ajtórésen át. A közös képviselő hajthatatlan szigora csak tovább fűtötte a folyosókon fojtogató gyanakvást és tehetetlenséget.