A patikárius nesz a fordulóban

Dániel ajtójának kíméletlen csattanása még végiggyűrűzött a lépcsőház fordulóin, amikor a másodiki korlát mellett halkan megzördült egy szatyor. Kerekes Lívia éppen a táskájában kotorászott, mintha csak a kapukulcsát keresné, de a folyosó avatott fülei pontosan tudták, hogy a patikárius zörgés nála ritkán jelent sima mentolos cukorkát. A ház csendes egészségügyi oázisa komótos léptekkel ereszkedett lefelé, miközben tekintete átsiklott a feszült arcokon.
Bálint a félemelet homályában állva idegesen igazgatta a biztonsági őri egyenruhájának gallérját. Szemei karikásak voltak a kialvatlanságtól és a ránehezedő pániktól, s önkéntelenül is egy könyörgő pillantást vetett a nővérkére. Lívia egyetlen sokatmondó, féloldalas mosollyal nyugtázta a férfi jelenlétét; pontosan tudta, ki az a házban, akinek a szorongását már semmilyen gyógytea nem enyhíti, csak a pult alól kimentett, apró dobozkák.
Ugyanebben a pillanatban Szabó Gábor is rést nyitott az ajtaján, majd gyorsan megtörölte izzadó homlokát. Amikor Etelka magassarkújának kopogása felhangzott a felsőbb szintekről, Gábor keze ösztönösen a zsebéhez kapott, ahol a Líviától beszerzett nyugtató lapult – egyetlen kis tabletta jelentette a választóvonalat a viszonylagos lelki béke és az azonnali infarktus között.
Lívia táskája újra halkan csörrent, ahogy átsétált a lépcsőfordulón. A Vászoly utca 6. lakói pontosan tudták, hogy a csendes ápolónő kezében van a ház kollektív idegrendszerének kulcsa, de erről nyilvánosan senki sem nyitott volna vitát.