A paragrafus árnyéka

Bálint már épp kinyitotta volna a száját, hogy valami kétségbeesett alkut ajánljon Erzsi néninek, amikor a lépcsőház homályát áthasította egy elemlámpa éles, vádoló fénysugara. Fekete Zoltán, a ház önjelölt rendőre és közös képviselője lépdelt lefelé a másodikon, hóna alatt egy sárga jegyzettömbbel és a tűzvédelmi szabályzat laminált példányával.
– Vincze elvtársnő! – csattant fel Zoltán hangja, teljesen figyelmen kívül hagyva a levegőben lógó zsarolás drámaiságát. – A botjának a gumiütközője három centivel túlnyúlik a menekülési útvonal sárga vonalán! Ez a 4/2011-es házirendi határozat értelmében súlyos szabályszegés! Nem beszélve a lépcsőfordulóban tartott felhatalmazatlan papírhulladékról!
Zoltán szigorú tekintete a barna borítékra szegeződött, mintha az nem egy életművet romboló titok, hanem egy illegálisan kirakott szórólap lenne. Erzsi néni felhorkant, szemeiből éles villámok csaptak ki, de kénytelen volt a köténye mélyére süllyeszteni a kompromittáló iratot. A szabálymániás közös képviselő bürokratikus mániája még az ő félelmetes hálóját is áramtalanította egy pillanatra.
– Inkább a Bordás professzor váltóáramára figyelne, Zoltán, ne az én botomra! – sziszegte az öregasszony.
Abban a szent pillanatban a felsőbb szintről valóban kihallatszott Dr. Bordás András szaggatott hangja, amint épp Tesla zsenialitását méltatta a sötétben papucsban tipegve, míg Székely Ricsi a háttérben egy karton csempészett osztrák öblítővel igyekezett észrevétlenül átosurranni a szuterén felé. Bálint kihasználta a bürokratikus káoszt: kihátrált a fénykörből, és a sötét lépcsőfokokon némán megindult lefelé, hogy legalább a Doki ultimátumából maradt perceit megpróbálja túlélni.