A korhadt lépcsőforduló

Bálint a korlátot tapogatva sietett lefelé a koromsötét lépcsőházban, miközben az órája láthatatlanul ketyegett: Dr. Szabó egyórás ultimátumából már alig maradt idő. A földszinti rendelő felé vezető utat azonban hirtelen elállta egy imbolygó fénysugár. Dr. Bordás András botorkált felfelé a lépcsőfokokon, köpenyét magára kapkodva, kezében egy antik réz zseblámpával, aminek gyenge fénye épp csak a professzor papucsát világította meg.
– Hát maga az, Bálint? – csattant fel az öreg mérnök sziszegő hangon, mielőtt a férfi kikerülhette volna. – Látja, mi történik, ha nem tartják be az alapvető fizikai törvényeket? Ohm-törvény! R = U/I! Hányszor mondtam a közgyűlésen, hogy ez a korhadt hálózat nem bírja el a sok illegális vackot? Én még ettem a három hatvanas kenyérből, de ilyen felelőtlenséget még a hatvanas években sem láttam!
Bálint a háta mögött megérezte a csempészett osztrák öblítő tömény vegyszerillatát: Székely Ricsi lapult meg a fal mellett a dobozával, lélegzetvisszafojtva reménykedve, hogy Bordás fénysugara nem éri el. Bálint próbált eloldalogni az idős professzor mellett, de Bordás megragadta a kabátja ujját.
– Hová rohan? A rendelőhöz? Ott lent is zárlat van! Szabó doktor az őrületbe kerget mindenkit! – sziszegte Bordás, és a szemében a rettegés vegyült az igazságosztó dühvel. – Ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, ma meg lennénk lőve, maguk meg hagyják tönkremenni az épületet! Megkeresem a főkapcsolót, mielőtt leég a ház!
Bálint kitépte a karját az öreg szorításából, és átlépett a papucsos professzor mellett. Az ultimátum ideje fogytán volt, a rendelő sötétbe burkolózó ajtaja mögött pedig elkerülhetetlenül várta a szembesülés.