A névtelen értesítés — új hang

Dániel megpróbált kiszabadulni a lincshangulatú tömeg szorításából, és a lépcsőforduló nyirkos falához lapult. A sötétben Karesz ajtajának dörömbölése visszhangzott, de Dániel fülében csak a saját szívverése kalapált. Fekete Zoltán ma is körbejárt a házban, szabályzatot emlegetve, de ez a megszokott bürokrácia most eltörpült amellett a nyomás mellett, ami Dániel mellkasát feszítette.
A tenyerében lévő mobiltelefon kijelzője hirtelen halvány fényjelzéssel éledt újjá. Nem hívás érkezett, hanem egy újabb névtelen üzenet törte meg a vaksötétet. A pislákoló képernyőn szinte égettek a karakterek: „A felmondásod csak a kezdet volt. Ugye nem akarod, hogy a teljes ház megtudja, mit írtál alá tegnap éjjel?”
Dániel gyomra görcsbe rándul. A kijelző éles kék fénye alulról világította meg rémült, megviselt arcát. Ahogy felpillantott, a lépcsőház sűrű homályában egy vékony zseblámpasugár pásztázta végig a falat, alig néhány lépésre tőle. A fénycsóva mögött egy magányos árnyalak mozdult meg néma, kimért léptekkel.
A háttérben dr. Bordás és dr. Szabó elfehéredett arccal próbáltak elhúzódni a felbőszült lakók útjából, de Dániel már nem figyelte őket. Ebben a pillanatban megértette: a fenyegető üzenet küldője nem egy elérhetetlen, távoli ismeretlen, hanem valaki, aki most is ott áll a Vászoly utca 6. sötét folyosóján. Határozott mozdulattal indult el az árnyék nyomában a korlát mentén, döntött: szembesíti a zsarolót, mielőtt a titok végleg elnyeli az életét.