A névtelen értesítés

Kelemen Dániel a második emeleti lakása félhomályában ülve meredt a telefonja kijelzőjére. A folyosóról még át-átcsapódtak Enci és a nők feszült, osztozkodó szavai, de őt teljesen lebilincselte az imént érkezett értesítés rezgése. Az éjszaka hozott kétségbeesett lépése – az a bizonyos elhamarkodott, titkos döntés, amellyel ki akart törni a tehetetlenségből – most visszahullott rá.
Egy ismeretlen számról érkezett a tömör üzenet: „A tegnap esti nyomod nem tűnt el.” Dániel gyomra görcsbe rándult. A szorongás fojtogató hulláma elborította; kényszeresen frissítette a képernyőt, de a feladó profilja azonnal megsemmisült, mintha a rendszer maga törölte volna. Remegő ujjal nyomta le a kilincset, és kilépett a szűk folyosóra, hogy meggyőződjön róla, figyelik-e.
A gang korlátján túl, odalent a földszinten puskaporos volt a levegő. Bálint éles, indulatos hangon kelt ki Fekete Zoltán ellen, miközben Tormai főtörzs hűvös jelenléte rágördült a vitára. A szuterén lépcsőjénél Székely Ricsi csapta be kapkodva a kocsija csomagtartóját, vágó szitkozódással méregetve az egyenruhást.
Dániel a korlátot markolva érezte, ahogy a ház köré fonódó háló ráfeszül. Ha a tegnapi titok kiszivárog, a falak között kirobbanó káosz őt fogja legelőször maga alá temetni.