A megolvadt főelosztó

Kovács Tibor nehéz, munkásos léptei követték Fekete Zoltánt a lépcsőház sötétjében. Az idős villanyszerelő egy hatalmas, gumírozott elemlámpával vágott utat magának a gomolygó, fojtogató koromban, fém szerszámosládája ütemesen koccant a vasöntvény korláton.
– Félre az útból, Zoltán! Így csak belélegzitek a mérget! – morogta Tibor bá, és erélyesen félrelökte a méltatlankodó közös képviselőt a pincelejárónál.
A lámpa éles fénysugara rávetült a falra szerelt, ódon főelosztó szekrényre. A rozsdás vasajtó izzott a hőtől. Amikor Tibor bá a szigetelt fogójával feszíteni kezdte a lemezajtót, a pántok éles csikorgással engedtek, és fojtogató, fekete füstfelhő csapott ki a nyílásból. Egy utolsó, éles szikraeső kíséretében a kismegszakítók műanyag háza végleg szétfolyt a rézsíneken.
– Ez nem egyszerű zárlat! – kiáltotta az öreg, miközben a feszültségmérőjét a megolvadt vezetékekhez érintette. – Valaki illegálisan rákötött egy ipari terhelést az egész ház fővezetékére! Az egész szekrény átégett, a plombák elolvadtak. Ezt én nem nyúlhatom át, ide az áramszolgáltató rohamkocsija meg a tűzoltóság kell!
A hírre elszabadult a feszültség. Dr. Balog Henrik türelmét vesztve próbált átnyomakodni a szűk átjárón, ám Tibor bá testes alakja elzárta előle a kiutat.
– Engedjen! Nekem halaszthatatlan tárgyalásom van, nem állhatok itt a füstben! – sziszegte az ügyvéd, miközben a táskáját a mellkasához szorította.
Ricsi kihasználta a kaotikus pillanatot: a villanyszerelő lámpájának takarásában gyorsan berugdosta a szuterénajtó alatti résbe a csomagtartóból nemrég felhozott csempészáru mintáit, nehogy Fekete úr vagy a kiérkező hatóság kiszúrja. Melinda pedig a fal mellett somfordálva, a kabátja alatt rejtegetve a fotót, megpróbált feloszonnyogni a földszint felé.
Ekkor a Vászoly utca felől távoli, de határozott sziréna bömbölése törte meg a ház feletti éjszakát. A hatósági ellenőrzés már a kapuban volt.