A megfigyelt lépcsőforduló

Dr. Balog Henrik egyetlen rezdülés nélkül kapta hátra a lábát, majd zsebéből egy finom élre hajtogatott selyemzsebkendőt húzott elő. Lassan, megsemmisítő alázattal törölte le a friss gipszet a méregdrága cipőorról, miközben tekintete fagyosabban metszett Mátéra, mint a banki kamatlábak.
– A figyelmetlenség drága mulatság, fiatalember – mondta halkan Balog, de a szavait hirtelen megszakította az első emeleti ajtó nyikorgása.
Vincze Erzsi néni lépett ki a körfolyosóra, otthonkájának gombjait babrálva. A korlátra támaszkodva kukucskált fel a harmadik emeletre, apró szürke szemeivel szinte lefotózva a feszült csoportképet.
– Ne tessenek úgy kiabálni, még a végén megint kisül a villanyóra, ahogy a Bordás tanár úr hajtogatja azt a Tesláját – jegyezte meg Erzsi néni látszólag ártatlanul, suttogásig halkítva a hangját. – Egyébként meg, Zoltánkám, ha már a rendről meg a fizetésekről van szó... a Bálint gyerek tegnap késő este olyan sietősen hozott fel egy vastag barna borítékot a sötétben, hogy majdnem fellökött a korlátnál. Biztosan hatósági papír volt... vagy tán valami titkos megállapodás.
A lépcsőforduló alján éppen ekkor bukkant fel Bálint. Léptei megtorpantak a kőn, ökle összeszorult, arca pedig elfehéredett a dühtől, ahogy meghallotta az öregasszony szavait. Fekete Zoltán feszülten kapta rá a fejét, Marika pedig gyanakvóan szűkítette össze a szemét. A lépcsőházi lámpa ekkor vibrálni kezdett, árnyékba borítva a néma egymásra figyelést.