A megfigyelő visszatér

A kapualjban élesen felvillanó kék fények kísérteties árnyékokat vetítettek a gang sárgás falára. A nehéz tölgyfakapu csikordulva tárult ki, de még mielőtt a hatóság emberei beléphettek volna a belső udvarra, az első emeleti lakás ajtaja résnyire nyílt. Vincze Erzsébet lépett ki a folyosóra, kezében egy kopott, kockás füzetet szorongatva. Tekintete megakadt a dühösen ziháló Bálinton, majd a halálra vált Kelemen Dánielen, akinek a zsebében éppen ebben a másodpercben rezdült meg újra a telefonja a tegnapi törléssel kapcsolatos, névtelen fenyegetéssel.
Erzsi néni nem kiabált, de rekedt suttogása tisztán hallatszott a lépcsőház feszült csendjében.
– Nem a tűzvédelmi papírok miatt jönnek azok a szirénák, fiam – fordult Bálint felé, miközben gyanakvó szemével dr. Balog Henriket és a sarokban meghúzódó Erikát is pásztázta. – Tegnap éjjel, amikor a fél ház már aludt, láttam a függöny mögül, hogy valaki egy barna borítékot csúsztatott át a postaládáknál. És nem akárki volt az. Balog ügyvéd úr épp akkor állt meg a fekete terepjárójával a sarkon.
Dr. Bordás András dühösen megigazította a szemüvegét, de a fizikai képletek most nem nyújtottak menedéket: a professzor keze láthatóan remegett a korlátot szorítva. Balog ügyvéd arca egy pillanatra elfehéredett, majd dühös, fojtott hangon vágott vissza, de a hatóság nehéz léptei már visszhangoztak a kapualj alatt. Erika rémülten húzódott a falhoz, miközben Enci kérdőn, növekvő gyanakvással nézett Bálintra. A tegnap esti titok hálója megállíthatatlanul szorult rájuk.