A bürokrácia szigora

A szirénázás éles, vészjósló hangja még el sem érte a belső udvar téglafalait, amikor a negyedik emeletről kimért, súlyos léptek zaja törte meg a másodiki folyosó fojtogató csendjét. Fekete Zoltán, a ház önjelölt rendőre és bürokratikus kiskirálya, egy neonsárga iktatómappával a kezében lépkedett lefelé. Szemében nem a közeledő rendőrautók jelentette fenyegetés, hanem a szabálytalanság feletti szent felháborodás tüze égett.
– Lakók! – dörrent meg Fekete úr hangja, teljesen figyelmen kívül hagyva Kelemen Dániel reszkető kezét és dr. Balog Henrik széteső eleganciáját. – A Társasházi Szabályzat 14/B pontja értelmében a folyosói menekülési útvonalon szigorúan tilos mindennemű magántárgy tárolása! Ez a doboz itt – mutatott rá egy ártatlan, összelapított kartonra Dániel ajtója mellett – közvetlen életveszélyt jelent egy esetleges kiürítés során!
Dr. Bordás András, hogy saját rettegését leplezze, azonnal felhúzta a szemöldökét, és tudományos szigorral lépett előre. – Zoltán fiam, az ellenállás felesleges! R egyenlő U per I, a fizika törvényei szerint ennek a papírnak a súrlódása elhanyagolható! Én még ettem a három hatvanas kenyérből, de ilyen bürokratikus túlbuzgóságot még a Tanácsnál sem láttam!
Fekete úr azonban nem ismert irgalmat. Egyetlen határozott mozdulattal ragasztott egy piros figyelmeztető matricát Dániel ajtófélfájára, miközben Bálint és Enci némán figyelték, ahogy a lépcsőház kapuján már kirajzolódnak a kiérkező hatóság első kék fénycsóvái.