A Marshall és a nagy sötétség

Dániel alig kapott levegőt, amint Erzsi néni kopott otthonkája eltűnt a félemelet kanyarulatában. Egyetlen vágya maradt: átrohanni a folyosón és bezárkózni a lakásába, mielőtt a telefonja újabb rezgése teljesen felmorzsolja az idegeit. Csakhogy a másodikon Radó Károly – a kilencvenes évek elfeledett rocklegendája – épp ekkor látta elérkezettnek az időt a nagy visszatérésre.
Karesz, fittyet hányva a józan észre és a ház matuzsálemi alumíniumhálózatára, az éjjel illegálisan rákötötte a fallal egybeépített Marshall erősítőjét Sipos Bendegúz kriptobányász-kábeleire. „Az áram a népé!” felkiáltással maximumra tekerte a potmétert, majd teli torokból belecsapott egy torzított gitárszólóba. A válasz nem váratott magára: a lépcsőházi főbiztosíték kékes szikrafény kíséretében, fülsiketítő pukkanással robbant fel, és a Vászoly utca 6. egyetlen pillanat alatt borult koromsötétségbe.
– R egyenlő U per I! Hányszor mondjam, hogy a fizika nem kocsmai opció?! – dördült fel azonnal Dr. Bordás András hangja a vaksötétben, miközben botjával dühösen koppintott a lépcsőfokra. – Nikola Tesla forgolódik a sírjában! Bezzeg a háromhatvanas kenyér idejében még volt tisztelet a váltóáram iránt!
A sötét folyosón azonnal lincshangulat kerekedett. Bálint egy zseblámpa imbolygó fényével a kezében, káromkodva rontott Karesz ajtaja felé, miközben Dániel a falhoz lapulva próbált lélegezni. Odalentről, a szuterén mélyéből pedig baljóslatúan felzendült Lugosi Jenő dörgő baritonja: a lecsúszott ex-operaénekes a teljes blackout örömére a Toscából kezdett áriázni a vak homályban.