A lépcsőházi vámtisztviselő

Dániel úgy rántotta vissza a kezét a porlepte radiátor mögül, mintha a korhadt vas rögvest le akarná harapni az ujjait. Köves Dezső lassan megsétáltatta a tekintetét a málló falvakolaton, majd egy végtelenül elegáns, ám roppant gyanakvó mosollyal megigazította a kalapját. A sűrűsödő gázszagban a levegő szinte megállt kettőjük között.
Mielőtt azonban bármelyikük megszólalhatott volna, az első emeleti ajtó éles nyikordulással pattant résnyire, és felbukkant mögötte Vincze Erzsi néni. Az idős hölgy úgy kémlelte a lépcsőházat a vastag lencséjű szemüvegén keresztül, mint egy tapasztalt vámtisztviselő a gyanús szállítmányt.
– Na, csakhogy látom magukat! – sziszegte élesen Erzsi néni, miközben fenyegetően meglengetett egy zacskó szárazzsömlét. – Dániel úr, maga úgy lapul ott a fűtőtestnél, mint aki a sikkasztott adóját próbálja elásni! Inkább azzal foglalkozna, mi folyik a másodikon! A Nóra kitette a cetlit a Miri Csemege táblájára, és most a Rékával meg azzal a felvidéki Encivel közösen laknak. Három nő egy kupacban... mondtam is a közös képviselőnek, ebből akkora botrány lesz, hogy a rendőrség adja majd a másikat!
Dániel gyomra még lejjebb zuhant. Miközben Erzsi néni a ház legfrissebb pletykájával bombázta őket, a szeme egy pillanatra baljósan megtorpant a radiátor vakolathézagánál. Dezső bá kényszeresen tisztogatni kezdte a zsebkését, láthatóan rettegve attól, hogy az öregasszony rajtaütésszerűen átvizsgálja az okiratait. A feszült csendben Dániel zsebében a telefon ismét rándult egyet: a zsaroló pontosan látta, hol akadt el a menekülési útvonal.