A félemeleti hideglelés

Dániel átlépett a lépcsőfordulón, fittyet hányva Réka csípős megjegyzésére. A korlátba kapaszkodva sietett lefelé a félemelet irányába, miközben tenyerében a telefon kijelzője lassan sötétült el. A zsaroló üzenete nem hagyott kétséget: a fenyegetés nem a távolból érkezett, hanem a ház falai közül. Valaki a lépcsőházból követte minden mozdulatát.
A lépcsőházban terjengő szúrós gázszag a félemeleten még fojtogatóbbá vált. Dániel a zsebében kényszeresen szorongatta a kódolt pendrive műanyag házát. Ha a kiürítés során a hatóságok átkutatják a lakást, vagy Fekete Zoltán emberei átnézik az épületet, vége mindennek. Az adatelemzői karrierje, a függetlensége és az egész egzisztenciája egyetlen döntésen múlott.
A félemelet sötétebb sarkában hirtelen felbukkant Köves Dezső. Az idős nyomdász a postaládák melletti faliújságot igazgatta egy apró szerszámmal, és kalapját udvariasan megbillentette a lerohanó férfi előtt.
– Jó napot, Dániel úr! Nagyon siet ebben a zűrzavarban? – kérdezte a tőle megszokott gáláns hangján, de a szemeiben éber kíváncsiság csillant.
Dániel megtorpant. A gyomra görcsbe rándult: vajon Dezső bá lenne az ismeretlen zsaroló, vagy a fal mögött lappangó Várkonyi manipulálja a szálakat? A sürgető idő kényszerében a válaszadás helyett a folyosói öntöttvas radiátor mögé nyúlt, és a vakolat résébe csúsztatta az apró adathordozót. Remélte, hogy az idős férfi nem vette észre a gyors gesztust, miközben a telefonja a zsebében ismét vibrálni kezdett.