A lavina megindul

Szilágyi Marika sietős léptekkel távolodott Erzsi néni nyitott ajtajától, a szívverése szinte a torkában lüktetett. A megsárgult fénykép képe beleégett a retinájába: a gyermek Bálint arca, Erzsi mama fiatalos, védelmező mosolya és a Bezerédi-örökség évtizedek óta elhallgatott igazsága. A titok már nem csupán ártatlan folyosói pletyka volt, hanem olyan robbanóanyag, ami alapjaiban rendíthette meg a ház törékeny egyensúlyát.
A korlát mellett Székely Ricsi lapult a szuterénbe vezető lejáró közelében, zaklatottan méregetve a hűvös eleganciájú Dr. Balog Henriket, aki szótlanul rendezgette a végrehajtási felszólításokat a táskájában. Marika épp feléjük indult, hogy megossza a friss, felkavaró értesülést, ám mielőtt egyetlen szót is kiejthetett volna, a lépcsőház feszült csendjét szétzúzta egy éles, kétségbeesett sikoly.
Ida bukkant fel a felsőbb emeletek homályából, kapaszkodó nélkül rohanva lefelé a keskeny lépcsőfokokon. Az arca halálsápadt volt, remegő ujjai görcsösen szorították Miri otthagyott, kis piros kabátját.
– Eltűnt! A kislányom nincs sehol! – kiáltotta, és a hangja végigvisszhangzott a nyirkos falak között.
A bejelentés pillanatok alatt fagyasztotta meg a levegőt. Marika megtorpant a lépcsőfordulóban, Balog ügyvéd kimért tekintete egy villanásra megingott, miközben a pincerendszer sötét járatai felől vészjósló csend szivárgott fel, ahol a hálózatbiztosításra induló Bálint mit sem sejtve lépdelt a mélybe.