A laminált papír hatalma

A gang feszült csendjét nem a zsaroló ügyvéd jéghideg válasza törte meg, hanem a negyedik emeletről alászálló, lépcsőfokokat számláló, kimért cipőkopogás. Fekete Zoltán, a ház szabálymániás és végtelenül magányos közös képviselője lépett a vihar zónájába, kezében egy frissen laminált, vészjóslóan piros betűs A4-es lappal. Teljesen figyelmen kívül hagyva a háromszoros felújítási alapról szóló ordítozást, egyenesen Bartha Zsófia füstölgő zsályatartójára mutatott.
– A tűzvédelmi szabályzat harmadik bekezdése értelmében a gangon mindennemű nyílt lánggal és parázslással járó ezoterikus tevékenység azonnali, harmincezer forintos rendbírságot von maga után! – jelentette ki Zoltán olyan bürokratikus kéjjel, mintha most hárított volna el egy nukleáris katasztrófát. A lappal azonnal a korlátra csapott, pont Ricsi egyik ottfelejtett, prémium osztrák öblítőkkel teli kartondoboza mellé.
Ricsi arca a dühvörös újabb árnyalatát vette fel, miközben Bálint, a biztonsági őr, ökölbe szorított kézzel lépett előre a sötétből. Bálintot nemcsak a zaj irritálta, hanem az is, hogy a barna borítékok és az eltitkolt családi szálak súlya alatt amúgy is pattanásig feszültek az idegei. – Maga meg a papírjaival menjen a fenébe, Zoltán! Itt dől össze a ház a fejünkre, maga meg a füstölővel foglalkozik? – morogta élesen Bálint.
Zoltán azonban rezthetetlen maradt. Előhúzott egy kék golyóstollat, és látványosan feljegyezte a szabályszegést, miközben a szuterén mélyén Lugosi Jenő épp azokat a poros, 1974-es gépészeti tervrajzokat rendezgette, amelyek bebizonyíthatták volna, hogy a falrepedésekért nem a lakók a hibásak. De a gangon most a bürokrácia és a tiszta düh uralkodott, és a laminált papír sarkán megcsillant a folyosói lámpa sárgás fénye.