A kukucskáló mögötti szem

Bálint zúgó fejjel lépett hátra a rendelő félig zárt ajtajától. A doktor zsarolása hideg markolatként szorította meg a torkát, de még fel sem dolgozhatta az elhangzottakat, amikor a földszinti folyosó sötét szegletében kattant a zár, és kinyílt az egyes lakás ajtaja.
Erzsi néni állt a küszöbön, mint egy lesben álló éjjeliőr. A szeme élesen villant a lépcsőházi homályban, és otthonkájának száraz zizegése törte meg a nyomasztó csöndet.
– Nem kéne annyit dörömbölni abban a rendelőben, Bálintka – suttogta az öregasszony, miközben lassú, kimért léptekkel közeledett, kezében egy kulcscsomót forgatva. – A doktor úr amúgy is zaklatott. Tegnap késő este is járt nála valaki... az a magas, elegáns Balog ügyvéd úr. Egy vastag, barna borítékot adott át neki a folyosón. Ugyan Zoltán úr ma amúgy is körbejárt a házban a villanyórák miatt, de az a látogatás nem a hálózatról szólt.
Bálint görcsösen ökölbe szorította a kezét. Az öregasszony tekintete túlságosan is sokatmondó volt.
– Ugye nem szeretné, ha Enci fülébe jutna, kik járnak ide lent a sötétben csecsemővel? – tette hozzá Erzsi néni mézesmázos, mégis fojtogató hangon, majd visszalépett a lakásába, csak egy ujjnyi rést hagyva az ajtón.
Bálint a falnak támaszkodott. A hurok nemhogy meglazult volna, de egyszerre két irányból szorult a nyakára.