A hallgatás ára a földszinten — új hang

A lépcsőházi feszültség elől menekülve egy női alak suhant el a földszint felé. Erika volt az, arcán a kétségbeesés vörös foltjaival, karjában szorosan tartva az alvó csecsemőt és a terhességi papírokat. Egyenesen Dr. Szabó rendelőjének tejüveges ajtaja felé tartott. Bálint a fenti fordulóból vette észre a lány szőke hajának villanását, és a korláton áthajolva, szinte zuhanó léptekkel vetette magát utána.
Mire a földszintre ért, a rendelő zárja már fémesen kattant. Bálint dörömbölt az ajtón, de az csak egy ujjnyira nyílt ki. Odabent a dohányszagú félhomályban Dr. Szabó állt, arca szürke volt a játékszenvedély és az adósságok nyomaitól. Mögötte Erika zokogott a vizsgálóágy szélén, magához szorítva a gyereket.
– Engedj be, doki! – sziszegte Bálint, rettegve, hogy Enci vagy a lakók meghallják őket.
– Nem úgy van az, fiam – suttogta vissza Szabó. – Balog ügyvéd úr ma benyújtja a számlát a kártyatartozásomról. Ha nem szerzel nekem pénzt a kifizetésére holnapig, ez a kiscsalád itt mögöttem közpréda lesz. Először Enci tudja meg, aztán az egész ház. Döntsd el, megéri-e a hallgatásom.
Eközben az emeleten Szabó Gábor görcsösen kapaszkodott a korlátba. Megpillantotta a lépcsőn leereszkedő Etelkát, és a régi éjszakai élet emléke hideg verítékként futott végig a hátán. Hogy elkerülje a lebukást a felesége előtt, hirtelen mélyen meghajolt a mellette álló Bordás professzor előtt, szokatlan tisztelettel felsegítve a táskáját, amit az idős mérnök büszke mosollyal fogadott.