A kukucskáló mögött — új hang

Gábor ajtaja nagy robajjal csapódott be, ám a folyosó visszhangos csendjét rögtön felváltotta egy vékony, fémes nyikorgás. Az első emelet sötétedő kanyarulatában résnyire nyílt a kilences lakás ajtója. Vincze Erzsi néni nem lépett ki a folyosóra; csupán a rézláncon megtakadt faajtó mögül villant ki a szemüvege üvegén megcsillanó fénysugár.
Molnár Máté épp a lépcsőfordulóban igyekezett lefelé, próbálva kikerülni a félbeszakadt veszekedés maradék feszültségét, de az öregasszony halk, éles köszörülése megállította.
– Mátéka, megálljon csak egy pillanatra! – sziszegte Erzsi néni, és a résen át kibújtatott egy sovány, ereres kezet, amivel magához intette a fiatalembert. – Maga ért az ilyen számítógépes dolgokhoz, nem?
– Most sietek, Erzsi néni – felelte Máté halkan, és önkéntelenül hátranézett a lépcső felé, ahonnan Fekete úr nehéz léptei távolodtak.
– Csak annyit akarok mondani – hajolt közelebb az ajtóréshez az idős nő, miközben hangja összeesküvői suttogássá halkult –, hogy a Balog ügyvéd úr ma délután nem a közös képviselőnél járt. Maguknál volt a harmadikon, amíg a Bianka egyedül festette a kereteket. Láttam a kukucskálón, amikor kilépett tőlük... egy olyan kék mappával a kezében, amin ott volt a végrehajtói pecsét. Azt meg ugye tudja, hogy a ház adóssága miatt Balog már felkészült a vételi ajánlattal?
Máté gyomra összerándult. A folyosó sötétjében a falak szinte rázuhantak. A felújítási hitel elszálló törlesztői és a félkész lakás képe egyszerre tolult az agyába.
– Mit beszélt Biankával? – kérdezte rekedten.
– Azt nem hallottam, de a kislány utána sírva zárta be az ajtót – felelte Erzsi néni hideg megelégedettséggel, majd lassan kattant a zár. – Én csak szóltam, Mátéka. Ebben a házban jobb, ha az ember nyitva tartja a szemét.