A házirend szorítása

A lépcsőforduló sűrű homályát hirtelen éles, fehér fénysugár vágta ketté. Fekete Zoltán nehéz léptekkel ereszkedett le a második emeletről, kezében az elem lámpájával, aminek rideg csóvája telibe találta Bálint és Erika egymásnak feszülő alakját. A közös képviselő arca kőkemény volt; még a sötétben is látszott rajta az a merev, elutasító szigor, amivel a ház minden apró rendbontását büntette.
– Ez nem a magánéleti drámák helyszíne! – dörrent rájuk Fekete úr, meg sem állva mellettük. Egy frissen nyomtatott papírt csapott a korlát melletti falfelületre, és ragasztószalaggal kétszer áthúzta. – Ha nem látnák, a hatóság bármelyik pillanatban lezárhatja az épületet! Tilos a folyosókon gyülekezni, hangoskodni és eltorlaszolni a menekülési útvonalat! Bálint, maga meg azonnal távolítsa el a szuterénbe hordott papírdobozait, különben a rendészekkel vitetem el a saját költségén!
Erika rémülten lépett hátra a vakító fény elől, kezével eltakarva az arcát. A közös képviselő nyers fellépése egyetlen pillanat alatt szétzúzta a köztük feszülő kíméletlen ultimátumot. Bálint kihasználta a váratlan megtorpanást: kihúzta magát a nő szorításából, és a lépcsőfokokat hármasával szedve menekült fel a sötétbe, a saját lakásuk ajtója felé.
Odafent az első emeleti gangon Szabó Gábor vágta ki az ajtaját. A férfi dühösen támaszkodott a keretnek, tekintete a fénysugár nyomában pásztázott a korlát felett.
– Hagyd már abba a papírozást, Zoltán! – kiáltotta rekedten Gábor. – Emberek utcára kerüléséről van szó, te meg az útvonalakon rugózol?
Fekete úr ki sem egyenesedett, csak hátramutatott a frissen kifüggesztett lapra.
– A szabály az szabály, Gábor! Amíg én vagyok a képviselő, ebben a házban nem lesz anarchia. Aki pedig szembeszegül a házirenddel, arról azonnal lakossági bejelentés megy a hatóságnak.