A közös képviselő blokádja

Fekete Zoltán nem hagyhatta, hogy a kontroll kiszabaduljon a kezéből. Amint meglátta, hogy Székely Ricsi meglódul a szuterén lejárója felé, a lépcsőkorlátot átlépve vágott elé a félhomályban.
– Hová-hová, Ricsi? – sziszegte a közös képviselő, miközben a zsebéből egy hajtogatott nyomtatványt és egy alkoholos filcet húzott elő. A keze remegett a feszültségtől, de a hangjába visszakényszerítette a bürokraták száraz szigorát. – A hatóság pillanatokon belül belép a kapun. Megtiltom, hogy bármit elmozdíts a szuterénből! A folyosói tárolás amúgy is súlyos tűzvédelmi szabálysértés, a dobozaidra azonnali hatósági feljegyzést teszek!
Ricsi megtorpant a dohos lépcsőfokon. A sötétben csupán Fekete úr lámpájának imbolygó sárga fénye világította meg az arcát, amin a szokásos könnyed, szomszédos mosolynak már nyoma sem volt.
– Ne szórakozz velem, Zoltán! – vágott vissza Ricsi halk, fojtott hangon, egy lépést téve a képviselő felé. – Ha a katasztrófavédelem lesétál oda, nem az én osztrák öblítőim miatt fogja lezárni a házat, hanem a te szétrohadt főnyomócsöved és a buherált villanyóráid miatt.
A félemeleti fordulóban Dr. Szabó András reszkető kézzel kapaszkodott a korlátba. Az orvos sápadt arccal leste a kibontakozó csatát, rettegve attól, hogy a kiérkező ellenőrök a földszinti rendelő felé is kiterjesztik a vizsgálatot, ahol a lezáratlan gyógyszeresszekrény és a hiányzó nyugtatók nyilvántartása várta őket.
Fekete Zoltán azonban nem engedett. Sárga figyelmeztető jelzést simuló mozdulattal ragasztott a szuterén ajtajának keretére, ráfirkálva a dátumot és a saját szignóját. A szigora nem a ház védelmét szolgálta, hanem a saját pánikját leplezte: görcsösen ragaszkodott a hivatali formához, miközben a Vászoly utca 6. alatt végleg megroppant a rend.