A kilakoltatás réme

A civil ruhás nő, aki korábban Fekete Zoltán kezébe világított, most határozott léptekkel indult a szuterén felé, két kollégájával. A falak vibráltak a csendtől, ami az előző percek zajos lincshangulata után még nyomasztóbb volt. Székely Ricsi, aki a tömeg szélén húzódott meg, szinte belesimult az árnyékokba. Szemeivel a mozgást követte, ahogy a lámpák fénye végigsiklott a földszinti lépcsőforduló falán, majd eltűnt a mélyben. A gyomra görcsbe rándult. Nem csak az erősítőről volt szó, hanem az ő „árujáról” is, a gondosan elrejtett kávékról, öblítőkről, amik a megélhetését jelentették. A hatóságok aligha tennének kivételt a „jószívű szomszéd” kedvéért.
Dániel zsebében a telefon ismét megrezzent, most erősebben, kitartóbban. Mintha az üzenet feladója érezné, hogy a pillanat kritikus. Elővenni nem merte. A tegnap esti titok, a digitalis és a fizikai veszélyzóna összekapcsolódása már nem csak teória volt, hanem valóság. A zsarolás szálai pont akkor húzódtak szorosabbra, amikor a ház fizikai valósága kezdett szétesni. Dr. Balog Henrik, az arverő ügyvéd, mozdulatlanul állt, tekintete keményebb volt a gránitnál, de Dániel egy apró, szinte észrevehetetlen rándulást látott a szája szegletében. Balog tudta, hogy a fekete ügyleteknek nem tesz jót a reflektorfény. A kényszerárverések, a hitelekkel való manipulációk, mind a sötétben virágoztak. Most a sötétség is odalett, és a fény mindent felfedhetett.
Az ex-legionárius, aki eddig a falnak dőlve kapkodta a levegőt, most a padlóra csúszott. Szava elakadt, tekintete üresen meredt a semmibe. A veszteség félelme, az, hogy a lakásától, az utolsó menedékétől is megfosztják, elvette az erejét. A kollektív rettegés tapinthatóvá vált, ahogy a szuterénből halk, de határozott hangok szűrődtek fel. A katasztrófavédelmisek visszatértek, arcukon komor kifejezéssel.
„Közös képviselő úr, ez az épület életveszélyes állapotban van” – mondta a civil ruhás nő, hangja már nem volt éles, hanem halálosan nyugodt. „A vezetékezés az utolsó szikráig elöregedett, a gázszivárgás a pincében jelentős, és az alapszerkezet is károsodott. Két lehetőségük van. Azonnali kényszerfelújítás, ami csillagászati összeget jelent, és a lakóknak azonnal be kell fizetniük a megemelt felújítási alapot. Vagy, és ezt nem szeretném kimondani, az épületet hivatalosan lakatlanná nyilvánítjuk, és mindenkit kilakoltatunk. A jegyzőkönyvet már elkészítettük.”
Fekete Zoltán arca fehér volt, szemei üvegesen meredtek a nőre. A kilakoltatás réme. A vaszoly-utcai ház lakói, akik eddig egymást figyelték, most a közös veszély árnyékában döbbenten bámulták Fekete urat. A levegő fojtogatóbbá vált, mint valaha. Erzsi néni, aki a lépcsőfordulóból figyelt, összeráncolta a homlokát. A hajnali besurranásokról, amikről utalgatott, senki nem szólt. Ez most sokkal nagyobb baj volt.