A kijelző villanása

Emelettel feljebb, a második emeleti félhomályban Dániel a munkahelyi laptopja előtt ült, de a képernyőn futó adatfolyamból egyetlen számsort sem tudott értelmezni. A folyosó felől felhallatszó tompa csattanásokra és a sietős léptek zajára kényszeresen összerezzent, majd megragadta a billentyűzet mellett heverő telefonját. A tegnap éjszakai döntése óta minden apró rezgés hideg verítéket csalt a tarkójára: az a hirtelen, elhamarkodott törlés a céges adatbázisban nem hagyta nyugodni, mintha egy láthatatlan hurok lassan szorulna a nyaka körül.
A készülék kijelzője ekkor halkan felvillant egy ismeretlen számtól érkező értesítéssel. Dániel hüvelykujja megdermedt a levegőben. A szobában csak a számítógép ventilátorának monoton zúgása hallatszott, miközben a kék fény élesen megvilágította sápadt, kiégett arcát. Az üzenet meglepően rövid volt, mégis hajszálpontosan utalt arra a bizonyos tegnapi lépésre, amit senkinek sem lett volna szabad észrevennie.
Megbabonázva bámulta a szavakat, miközben a lépcsőház felől újabb neszek szűrődtek be – Fekete Zoltán ma is kimért léptekkel járta körbe a szinteket a házirendre ügyelve, de Dánielt ez most csöppet sem nyugtatta meg. Az adatelemző remegő ujjakkal frissítette az alkalmazást, miközben a saját szívverése dübörgött a fülében. Ha ez az ügy kipattan, a mókuskerékből való kétségbeesett kitörési kísérlete nem előléptetést vagy szabadságot, hanem teljes egzisztenciális összeomlást hoz a fejére.
Tétován felállt az asztaltól, és a lakásajtó kémlelőnyílásához lépett. A folyosó a homályos villanyfényben üresnek tűnt, de a ház falai közül fojtogató feszültség áradt. Megragadta a hideg rézkilincset, majd hirtelen visszahúzta a kezét – a szorongás bénító köteleket font a végtagjaira, és pontosan megértette, hogy a tegnap esti titok miatt a visszaszámlálás menthetetlenül elindult.