A kijelző kék árnyéka

A zár kattanása mögött Dániel visszalépett a sötétségbe, de a kijelző hideg kéksége nem engedte a feledést. A fenyegető üzenet betűi valósággal beégtek a retinájába: a rendszer nem felejt. A folyosóról még belehallatszott Erzsi néni nehéz, kimért lépteinek visszhangja, ahogy a lépcsőforduló felé vett az irányt, miközben Máté sietős léptei elhaltak a felsőbb emeletek felé.
Az első emeleti félhomályban Várkonyi Gábor óvatosan engedte vissza a kémlelőnyílás rezes takaróját. A csend mögött fojtogató gyanakvás feszült; a ház falai, mint egy óriási rezonátordob, magukba szívták a lakók félelmeit. A szuterén mélyén Lugosi Jenő sötétben kuporgott, míg Dezső bá a nyolcas lakás ajtajának túloldalán fülelt, megsejve, hogy a megszokott egyensúly végleg felborult.
Kerekes Lívia a tizenkettesből csendben húzta össze a függönyt, elfojtva saját szorongásait. A Vászoly utca 6. lakói tudták, hogy valami baljóslatú készülődik a háttérben. A Miri Csemege szomszédságában elterülő szuterén eltemetett titkai és a digitális tér láthatatlan fenyegetései most lassan egyetlen közös hálóvá fonódtak össze.
Dániel leült a számítógépe elé. A szobában csupán a ventilátor halk zúgása hallatszott, de a mellkasára nehezedő nyomás percről percre nőtt. Bendi bányászgépeinek távoli, monoton duruzsolása a tetőtér felől az elkerülhetetlen bukás ütemét verte a betonfalakban.