A kijelző csapdájában — új hang

Dániel ujjai megdermedtek a kijelző sima üvegfelületén. A rövid üzenet pontosan utalt a tegnap éjszakai döntésére, arra a lépésre, amit a teljes sötétség leple alatt tett meg, és amiről azt hitte, senki sem láthatta. A gyomra görcsbe rándult, ahogy újra meg újra elolvasta az éles kék fényben izzó sorokat: a zsaroló pontosan tudta, mit tett, és azonnali reakciót követelt tőle.
A földszinti raktár homályából szaggatott sóhaj hallatszott. Székely Ricsi görnyedten ült a törött rekeszen, és amikor meglátta a lépcsőn leereszkedő Toemai főtörzs egyenruhájának körvonalait, kétségbeesetten próbálta lábbal mélyebbre tolni a lépcső alatti üregbe a csempészett kávés kartondobozokat. „Uramisten...” – suttogta maga elé megtört hangon Ricsi, miközben tekintete Dánielre tévedt, mintha tőle várna segítséget a közeledő hatósággal szemben.
Toemai megtorpant a folyosó alján, és szigorú pillantással mérte végig a szuterén bejáratát. Mielőtt azonban megszólalhatott volna, a pinceajtó felől gyors léptek zajai hallatszottak. Kerekes Marietta lépett ki a homályból, kezében egy apró feszültségmérővel és elemlámpával. A lány orrát ráncolva szagolt a levegőbe, félmondatban megjegyezve, hogy a szuterén régi gépészetéből fojtogató gázszag szivárog, de a jelenlévők feszültsége miatt szavai elhaltak a sötétben.
Dániel kényszeresen a zsebébe süllyesztette a vibráló telefont. A szorongás szinte fojtogatta: a ház lakói mind a saját titkaikat kergették a vaksötétben, de a tegnap esti botlás miatti hurok most az ő nyakán szorult meg igazán.