A kék kijelző ítélete

Dániel a sötét, másodiki folyosón botladozva menekült a saját ajtaja felé, miközben a fülében még mindig ott lüktetett Erzsi néni rekedt, vádoló hangja. A torkában fojtogató gombóc ült: tegnap éjjel, egyetlen meggondolatlan kattintással feladta a biztonságot, benyújtotta a felmondását a cégnél, és most a semmi szélén lebegett, jövő és kapaszkodók nélkül. Hirtelen éles rezgés rázta meg a kezét. A telefon kijelzőjének kísérteties, kék fénye élesen vágott át a sötétségen, megvilágítva rémült arcát. Egy ismeretlen számról érkezett SMS villant fel a képernyőn: „A döntésed nem maradt észrevétlen.”
A hideg verejték azonnal kiverte a hátát. Kitől jöhetett a fenyegetés? Ki láthatott rá a tegnapi titkos paktumára a digitális térben?
– Dániel? Maga az? – suttogta egy remegő, elfojtott hang a szomszédos ajtó réséből. Bartha Zsófia húzódott meg a félhomályban, fehér jógaruhája világított a sötétben, kezében egy szál zsályafüstölő vöröslő parazsával próbálta tisztítani a feszült teret. – Valami van a levegőben. Nemcsak az áram ment el... a ház figyel minket. Érzem a falakon.
Mielőtt Dániel válaszolhatott volna, a felsőbb emeletről nehéz, dühös léptek zaja törte meg a csendet. Dr. Bordás András botorkált lefelé a lépcsőn, kezében egy régi, ketyegő zsebórával.
– R = U/I, ezt minden magára adó embernek tudnia kellene! – mormolta rekedten az idős mérnök, miközben a korlátba kapaszkodva próbált tájékozódni. – Ha nincs feszültség, nincs áram sem! Tesla forog a sírjában, maguk meg itt suttognak a sötétben, mint a tolvajok!
Dániel nem bírta tovább a rá nehezedő nyomást. Kulcsát megpörgetve berontott a saját lakásába, és magára rántotta a nehéz faajtót. A vaksötét szobában állva, a vibráló telefont szorítva érezte, hogy a csapda bezárult. És ekkor, közvetlenül az ajtaja túloldaláról, mintha Erzsi néni gúnyos, vékony suttogása hallatszott volna újra – pedig az öregasszony még odalenn állt a földszinten.