A hallgatás tarifája

Bálint jéghideg verítékkel a tarkóján rántotta ki magát Erzsi néni szorításából a sötét lépcsőfordulóban. Lent, a földszint homályában egy pillanatra felvillant egy zseblámpa fénye, majd egy halk, gyereksírást elfojtó nesz visszhangzott fel. Erika volt az. A karjában tartott, takarókba bugyolált csecsemővel osont be Dr. Szabó rendelőjének üvegezett ajtaján, mintha az a sötét odú menedéket nyújthatna a házat fojtogató paranoia elől. Bálint nem gondolkodott, rohant utána, átlépve a küszöböt, de a mögötte becsapódó nehéz faajtón azonnal elfordult a kulcs.
A rendelőben a gyógyszerszag keveredett a dohos áramszünet-szaggal. Dr. Szabó András állt a zárnál, arca sápadt volt, kezében a kulcsokat szorongatta. Nem gyógyítani készült. Erika a sarokban lévő vizsgálóasztal mellett kuporgott, magához ölelve a síró gyereket, miközben az orvos egy fénymásolt adósságlistát csapott az asztalra, amelynek tetején Dr. Balog Henrik neve virított vörössel lepecsételve.
– Nincs több haladék, Bálint – suttogta Szabó, hangjában az alkoholista kártyások kétségbeesett remegésével. – Balog holnap végrehajtást kér a rendelőmre az adósságom miatt. Vagy megszerzed nekem azt a másfél milliót tőle, vagy ez a papír, meg a kedves kis titkotok a gyerekkel együtt még ma este Enci kezébe kerül. És hidd el, az egész ház meg fogja tudni, ki az igazi apa.
Bálint torka elszorult, a tehetetlen düh fojtogatta. Erika rémülten nézett rá a sötétben, de nem volt hová menekülniük. Odakint a sötét folyosón Székely Ricsi épp most csempészett át egy karton olcsó osztrák kávét Marika néninek, hogy a lakók kibírják a megemelt közös költséget, de itt bent a túlélés ára sokkal magasabb volt. Bálint tudta, hogy a csapda bezárult.