A kék fényű üzenet

Dániel a második emeleti folyosó sötétjében állt, szorosan a korláthoz lapulva. Odalentről még átszűrődött Fekete úr szigorú hangja és Köves Dezső halk, kisimító baritonja, de a fiút most egészen más kerítette hatalmába. A zsebében megrezrent a telefon hűvös fémteste, s a kijelző éles, kékes fénye megvilágította feszült arcát.
Egy ismeretlen számról érkezett a tömör üzenet: „Tudom, mit tettél tegnap este. Nem maradhat köztünk.”
A férfi gyomra görcsbe rándult. A tegnap éjszakai elhamarkodott döntése, amellyel végre ki akart törni a fojtogató mókuskerékből, most borotvaéles csapdává vált. Kényszeresen nyomkodta a kijelzőt, lázasan ellenőrizve a bejövő mappát, miközben a hideg verejték végigcsorgott a gerincén. Úgy érezte, a falakból is szemek figyelik.
A szomszédos lakás ajtajában dr. Bordás András tűnt fel puffogva: „Ha Nikola Tesla látná ezt a fejetlenséget, lekapcsolná az egész tömböt... az ellenállást ki lehet számolni, de az emberi hülyeséget nem!” – morogta az öreg, majd felháborodottan magára rántotta az ajtót.
A lépcsőn közben Enci lépkedett felfelé, alakja csábítóan és fenyegetően bontakozott ki a homályból. Bálint megtörten követte a lányt. Dániel visszahúzódott a sötétbe, de tudta: a tegnap esti titok lassan mindenkit utolér.