A katasztrófavédelem árnyéka

A folyosói kiabálást váratlanul villódzó kék fénykévék váltották fel, melyek a szűk belső udvar felől pásztázták végig a körfolyosó vaskorlátját. A kapualjban nehéz csizmák zaja verődött vissza a nedves falakról: a szomszédos házból érkezett lakossági bejelentés miatt a Katasztrófavédelem egyenruhás ellenőrei léptek a lépcsőházba, nyomukban a fehér inges, végletekig feszült Fekete Zoltán közös képviselővel.
„Ki a felelős az épületért?” – dörrent meg a vezető tiszt hangja a sötétben, miközben nagy teljesítményű zseblámpájának éles fénye végigsöpört a kiégett elosztón, majd Karesz riadt arcán állapodott meg. Zoltán reszkető kézzel nyújtotta át az épület mappáját, ám a tiszt egyetlen intéssel félbeszakította a szabadkozást. „Uram, a hálózat nemcsak szabálytalan, de az egész ház közvetlen életveszélyben van. Vagy azonnal elindítják a teljes kényszerfelújítást a lakók rendkívüli befizetéséből, vagy zárolom az épületet, és elrendelem a lakók kilakoltatását.”
A hatósági ultimátum olyan volt, mint egy hideg zuhany: a csillagászati összegű felújítási alap hírére a dühös lakók torkán akadt a szó. A sötét lépcsőforduló árnyékában Dr. Balog Henrik halk, kimért léptekkel lépett előbbre; a kényszerárverező ügyvéd jéghideg mosolyán látszott, pontosan tudja, hogy a csőd szélére sodort szomszédok közül kik lesznek kénytelenek áron alul eladni neki a lakásukat. Dániel a falhoz lapulva szorította zsebében a zsaroló üzenetet rejtő mobilt, miközben a szuterén félhomályából Lugosi Jenő ódon bársonykabátos alakja figyelte némán a felbolydult házat, kezében szorosan fogva a régi gépészeti tervrajzokat.