A kapualjban felejtett táska

A kényszerfejlesztés fenyegető árnyéka még ki sem csapódott a lépcsőház hűvös köveire, amikor a földszint felől éles, kétségbeesett kiáltás törte meg a dermedt csendet. Ida, a Miri Csemege tulajdonosa futott fel szedett-vedett léptekkel a sötét lépcsőfokokon, kezében a kislánya kikapcsolt telefonját szorongatva.
– Miri nincs meg! – kiáltotta kifulladva, miközben az akkumulátoros reflektor éles fénye megcsillant a szemében ülő könnyeken. – Fél órája kellett volna megérkeznie a különóráról, de csak a rózsaszín iskolatáskáját találtam meg a nyitott kapualjban!
A kiégett villanyóra-szekrény előtt tolongó lakók feszültsége egyetlen pillanat alatt csapott át újabb pánikba. Bartha Zsófia gépiesen a nyakában lógó ásványhoz kapott, Bálint pedig ösztönösen lépett egyet előre, hogy visszatartsa a rohanó anyát. A korlát árnyékában meghúzódó Székely Ricsi azonban furcsán megmerevedett. A szuterénből kereskedő férfi pontosan tudta, hogy a pince mélyén lévő, régóta lakatlan tárolóajtó retesze délután ki volt pattintva.
– Nem az utcán van – suttogta Ricsi a fogai között, miközben tekintete átsuhant a lefelé vezető lépcsőfordulón.
Miközben a lakók felbolydult méhkas módjára indultak meg a sötét folyosókon, Miri a szuterén leghátsó, nyirkos zugában lapult. A kislány egy elszabadult macskát követve oson be a félhomályos helyiségbe, ám ott olyan tárgyakra bukkant a zseblámpája fényénél, amikről pontosan tudta, hogy nem szabadna ott lenniük: az eldugott papírdobozok tetején a ház eltitkolt könyvelési iratai és átvételi elismervényei hevertek.