A kapu előtt leselkedő feszültség

Kelemen Dániel a sötét szobában állt, a kijelző hideg fénye világította meg az arcát. A telefonja másodszor is megrezdent, ugyanarról az ismeretlen számról érkezett a figyelmeztetés: „Tudjuk, mit tettél tegnap éjjel. Nem maradhat a gépben.” A kiégett adatelemző torka kiszáradt; a tegnap esti titkos döntése, a rendszerből letöltött titkosított fájlok súlya most fizikai nyomásként nehezedett a mellkasára. Kényszeresen az ablaküveghez szorította a homlokát, tekintetével a sötét udvart fürkészte.
Lent, a Vászoly utca repedezett aszfaltján egy sötét ablakos, gyanús luxusautó fékezett le hangtalanul. Az anyósülés felőli ajtó feltárult, és Varga Nóra lépett ki a lámpafénybe. A kabátját szorosan magára húzva, remegő kézzel csapta be az ajtót. Arca halálosan sápadt volt a rettegéstől; folyamatosan a háta mögé pillantgatott, mintha a sötétség bármelyik pillanatban elnyelhetné.
A kapualj árnyékából ekkor egy nehéz léptekkel mozgó alak vált ki. A kisemmizett ex-légiós volt az, akinek dühétől napok óta vibrált a ház levegője. Öklei a zsebében szorultak össze, ahogy vészjóslóan megállt Nóra útjában.
– Maguk azt hiszik, mindent megvehetnek – sziszegte a férfi élesen, hangjában elfojtott gyűlölettel. – De a hatóság már úton van. Valaki megtette a lakossági bejelentést a tegnapi ügy miatt. Semmi sem marad titokban.
Dániel fentről, a függöny mögül, lélegzetvisszafojtva figyelte a lenti feszültséget, miközben a kezében tartott telefon képernyője újra felvillant. A hálózat lassan, de kíméletlenül bezárult a ház lakói körül.