A kamatláb szorításában

Marietta sietős léptekkel indult lefelé a lépcsőn, miközben a földszinti postaládák mellett felbukkant a ház legünnepeltebb jégcsapja, dr. Balog Henrik. Az ügyvéd úr olyan élesre vasalt élű nadrágban haladt át a lépcsőházon, hogy azzal kenyeret lehetett volna szeletelni – ha a lakók nem épp a szilárd táplálékról mondanának le a váratlanul megugró törlesztőrészeltek miatt.
A kapualj szűk homályában Molnár Máté állt, kezében egy hivatalos borítékkal, amelynek a tartalma láthatóan fizikai súlyként nehezedett a vállára. Máté junior IT-sként pontosan tudta, mi az a kritikus rendszerösszeomlás, de a saját lakáshitelének kamatfordulója sokkal fojtogatóbbnak bizonyult, mint bármelyik szerverleállás.
– Jó napot, Máté – lépett mellé Balog Henrik. Hangjában azzal a hűvös, kimért eleganciával szólt, ami mögött mindig ott sejlett egy végrehajtási pöröly halk koppanása. – Látom, a pénzügyi konszolidáció még várat magára. Tudja, a megbízóim rendkívül türelmes emberek, de a türelmüknek pontosan akkora a kamatlába, mint a bankszektoré.
Máté idegesen gyűrögette a boríték sarkát.
– Jövő héten megjön a másodállásért járó utalás, ügyvéd úr. A felújítást is teljesen leállítottuk Biankával.
– Bölcs döntés – mosolygott Henrik, de a szeme meg sem rebbent. – Bár a csempézés elmaradása nem csökkenti a futamidőt. Ha a hónap végéig nem rendezik a hátralékot, az aktát át kell adnom a kényszerértékesítési portfóliónak. Ők sajnos kevéssé fogékonyak a fiatal párok lakberendezési álmóira.