A jéghideg ultimátum

A sötétség fojtogató lepelként nehezedett a lépcsőházra. Bálint a korlátba kapaszkodva próbálta visszafogni a szaggatott lélegzetét, miközben a földszintről felszűrődő léptek zaja visszhangzott a hideg falak között. Erika a homályban, a félig nyitott ajtó mögött állt, reszketve a félelemtől, hogy ebben a kaotikus zűrzavarban valaki meglátja őt, és fény derül a titkukra.
Ekkor a felettük lévő fordulóban felvillant egy drága, hideg fényű elemlámpa sugara. Dr. Balog Henrik lépett ki a folyosóra, jéghideg eleganciával, mintha a hirtelen jött vaksötét és a vezetékek égett szaga meg sem érintené. Nem a dühös lakókhoz csatlakozott, hanem komótosan elindult lefelé a lépcsőn, pontosan érzékelve a pillanat szülte kiszolgáltatottságot.
– Ugye mindannyian értik, mit jelent ez? – csendült fel Balog halk, kimért hangja, azonnal elnémítva a folyosói kiabálást. – A hálózat menthetetlen. Azonnali, rendkívüli közgyűlésre van szükség. A felújítási alapot meg kell tripláznunk, ha nem akarják, hogy a hatóságok teljesen lekapcsolják a házat.
Dr. Szabó András a földszinti rendelő ajtajában állva, remegő kézzel nyúlt a zsebében lapuló laposüvegért. Az alkoholista háziorvos pontosan tudta, mit jelent az ügyvéd burkolt fenyegetése: a megemelt költségek végleg megfojtják a rendelőjét terhelő adósságot, és egyenesen Balog karjaiba lökik. Bálint a falhoz lapulva hallgatta a jéghideg kalkulációt, miközben a sötétben mindannyian érezték, hogy a lakáshitel-csapda hurokja végleg rászorult a bérházra.