Torzítás a vaksötétben

Bálint még a másodiki folyosón ácsorgott, szeme sarkából Enci ajtóját figyelve, miközben a tehetetlen féltékenységtől és dühétől forgott a gyomra. Mielőtt azonban továbbléphetett volna, a szomszédos lakásból fülsiketítő, torzított gitárbúgás csapott le a szűk lépcsőházra. Radó Károly a jelek szerint alaposan felöntött a garatra: a falakat megremegtető akkordok szinte kiszakították a stukkókat a helyükről, ahogy Karesz gátlástalanul maximumra tekerte a kilencvenes évekből maradt Marshall erősítőjét.
Arról azonban sejtelme sem volt, hogy a falba futó, illegálisan átkötött vezetékei a felette lévő lakásban működő Sipos Bendi túlhajszolt, nonstop zúgó kriptobányász gépeiből szívták a feszültséget. A két gigantikus energiavámpír együttes terhelése másodpercek alatt forrósította fel a dohos kapualj melletti matuzsálemi fővezetékeket.
Egy éles, fémes csattanás rázta meg a lépcsőházat, amit vakító kék szikraeső kísért a földszinti villanyóraszekrényből, majd az egész épület egyetlen szempillantás alatt vaksötétbe borult. Az erősítő sivító gerjedése hirtelen elhallgatott, helyét a hűtőgépek leálló dörmögése és a koromsötétben felszakadó ijedt kiáltások vették át.
– Már megint ez a rohadt zenész! – üvöltötte el magát Dániel a másodikon, vadul feltépve az ajtaját. Gábor a földszintről rohant fel a sötétben, zseblámpája fénysugarával veszettül pásztázva a korlátot. Bálint a falnak feszülve hallgatta, ahogy a felbőszült, lincshangulatban lévő lakók Karesz ajtaja felé tapogatóztak a vaksötét lépcsőházban.