A hitelező szorításában

A sárga mellényes ellenőr fagyos tekintettel intett a kollégájának, és a közös képviselő hebegését félbeszakítva egy vastag, piros pecsétes jegyzőkönyvet csapott Fekete Zoltán mellkasának.
– Negyvennyolc órájuk van összehívni a rendkívüli közgyűlést – jelentette ki a tiszt szárazon, miközben a lépcsőházi villanyóra még mindig füstölgő dobozára mutatott. – Ha péntek éjfélig nem fogadják el a kényszerfelújítási alapot, a hatóság leplombálja a főkaput, és rendőri segédlettel ürítjük ki az épületet.
Fekete Zoltán papírrá vált arccal meredt a dokumentumra, de mielőtt megszólalhatott volna, Dr. Balog Henrik kimért, mégis rekedtes hangja törte meg a folyosó zúgását. Az ügyvéd rendezte elcsúszott nyakkendőjét, s bár a keze láthatóan remegett a kabátja alá szorított vastag mappa felett, igyekezett visszanyerni jól ismert hűvös magabiztosságát.
– Ne csináljon pánikot, Fekete úr! – lépett közelebb Balog, fojtott pillantást vetve Bálintra és a gyanakvóan figyelő Erzsi nénire. – A lakóknak nincs ennyi készpénzük, ezt mindannyian pontosan tudjuk. Egyetlen reális opció marad a kilakoltatás elkerülésére: a társasház azonnali áthidaló hitelt vesz fel egy általam képviselt befektetői csoporttól. Már elő is készítettem a szerződéses feltételeket.
Bálint szeme elkeskenyedett. Tett egy határozott lépést az ügyvéd felé, és az összeszólalkozó hangok mögött halk, fenyegető éllel sziszegte:
– Maga nem a házat akarja megmenteni, Balog. Inkább arról meséljen, mit hozott ki az imént a doki rendelőjéből!
A lépcsőfordulóban feszült csend támadt, miközben Fekete Zoltán kétségbeesett arccal fordult a lakók felé, és az esti órákra azonnali rendkívüli veszély-közgyűlést hirdetett.