A hiénák ideje

Miközben a rendelő zárja mögött fojtogató maradt a csend, odakint az udvaron a gázszag és a sárga tűzoltóáramfejlesztők zúgása felerősítette a pánikot. Dr. Balog Henrik pontosan kiszámított léptekkel navigált a riadt lakók között. Az ügyvéd szemében az evakuálás nem katasztrófa volt, hanem piaci lehetőség. Sötét szövetkabátján megcsillantak a villogó kékek fényei, ahogy megállt a harmadikon lakó Máté és Bianka mögött.
A fiatal pár egymás kezét szorította, de a testtartásuk árulkodott: a hónapok óta halmozódó felújítási hitelek és az emelkedő törlesztők miatti feszültség láthatóan felőrölte őket. Bianka a telefonja kijelzőjét bújta, ahol egy banki elutasított tranzakcióról szóló értesítés piroslott. Balog halk, megnyugtatónak szánt hangon lépett melléjük. „Kellemetlen az ilyen váratlan helyzet, Máté. Különösen, ha a bank sem türelmes. Ha gondolják, a cégem átvállalhatja a lakásuk fennálló terheit – természetesen méltányos ár alatt, de azonnali készpénzfizetéssel.”
Máté arca megrándult a megaláztatástól, de mielőtt válaszolhatott volna, Balog már tovább is lépett a lépcsőház felől érkező Fekete Zoltánhoz. A közös képviselő mappájába kapaszkodva próbálta fenntartani a rendet, ám a homlokán gyöngyöző izzadság leleplezte a zavarát. Balog leereszkedő mosollyal hajtolt Zoltán füléhez.
„A szuterén helyreállítása milliókba fog kerülni, Zoltán. Javaslom, hogy a következő rendkívüli gyűlésen triplázzuk meg a felújítási alapot. Ön megőrzi a szigorú rendőri tekintélyét, én pedig kezeskedem a szavazatokért. Aki pedig nem tudja kifizetni az emelést...” – Balog sokatmondóan Mátéék felé pillantott – „...annak majd segítek a kilépésben.”