A hideg elszámolás

Bálint nem várt meg egyetlen újabb szót sem; cipője talpa csikorogva tapadt a hideg műkövön, ahogy fejvesztve lefelé indult a sötét lépcsőn. A második emeleti lakás és Enci gyanakvó tekintete most elérhetetlenül távolinak tűnt, a menekülési ösztön pedig egyenesen a földszinti homályba hajtotta. A kapualj szélén a túlterhelt villanyóra-szekrény fenyegetően zúgott, a falakból áradó dohszagba pedig égett műanyag szaga keveredett.
A földszinti süllyesztőben nehéz, kimért léptek visszhangoztak. Dr. Balog Henrik állt a fali csatlakozódoboz mellett, mintha a teljes áramkimaradás meg sem érintené. Élre vasalt öltönyében, jéghideg eleganciával hajolt Fekete Zoltán felé, miközben a közös képviselő feszülten jegyzetelt egy apró füzetbe.
– A felújítási célbefizetés megduplázása nem opció, Zoltán, hanem jogi szükségszerűség – jelentette ki Balog halk, metsző hangon, tudomást sem véve a lihegve érkező Bálintról. – Akik nem tudják tartani a lépést a megnövekedett költségekkel, azoknak ideje elgondolkodniuk a kiköltözésen. A kényszerárverési osztály nem vár.
Fekete úr idegesen bólintott, miközben Balog tekintete lassan Bálintra szegeződött. Az ügyvéd szemeiben nem volt együttérzés; pontosan tudta, hogy Dr. Szabó adósságai és a ház megszorult lakóinak sorsa mind az ő markában fut össze.
– Maga is kifejezetten zaklatottnak tűnik, Bálint – tette hozzá Balog hűvös arroganciával. – Pedig a rendezetlen ügyek és a hirtelen felbukkanó kötelezettségek mindig benyújtják a számlát. Kérdezze csak meg a doktor urat.
Mielőtt Bálint válaszolhatott volna, a szuterén lépcsőfordulójából halk sziszegés hallatszott. Székely Ricsi intett felé óvatosan a félhomályból, egy gyors, pult alatti paktumot sejtetve, miközben Balog jelenléte fojtogató hurokként nehezedett a kapualjra.