A Házszabály utolsó bástyája

Fekete Zoltán reszkető kézzel simította végig a gépelt hirdetményt, mielőtt a fémkapu melletti hirdetőtáblára rögzítette volna a friss papírost. A katasztrófavédelmi jegyzőkönyv kézzelfogható fenyegetése nem megállította, hanem görcsös, agresszív szabálykövetésbe hajszolta. Ha a házat elárulják a tulajdonosok, ő legalább a rend látszatát fenntartja az utolsó pillanatig.
A közös képviselő elindult fel a lépcsőn, sárga hibajelző szalaggal a zsebében. A második emeleten megtorpant: a korlátnak támasztva ott állt Tóth Márk használaton kívüli, olajos kerékpárja, mellette pedig egy halom kiürült kartondoboz szűkítette le a menekülési útvonalat. Zoltán arcán eluralkodott a bürokratikus düh.
– Tűzveszélyes elzárás! Azonnali eltávolítást kérek, vagy a közösség költségén szállíttatom el! – kiáltotta a kopár folyosóra, hangja fojtottan csapódott a vékony falaknak. Szakavatott, dühödt mozdulattal ragasztotta rá a piros figyelmeztető cédulát a bicikli kormányára, miközben cipője sarkával határozottan arrébb tolta a dobozokat.
A zárt ajtó mögött lapuló Dániel tisztán hallotta a papír serrenését és Fekete úr szitkozódását. A képernyőjén még mindig ott lebegett a 48 órás zsaroló üzenet, miközben odafönt a közös képviselő a Házszabály paragrafusait üvöltötte a semmibe. A fizikai lezárás rémképe és a digitális csapda hirtelen egyetlen fojtogató hurokká fonódott össze a nyaka körül.