A házirend szorításában — új hang

Enci léptei egyenletesen verték a lépcsőfokokat, ahogy leért az első emeletre. Szemöldöke kérdően szaladt fel, amikor megpillantotta a korlátnak támaszkodó Bálintot és a mellette szótlanul álló öregasszonyt.
– Minden rendben? – kérdezte Enci, tekintete gyanakvóan villant Bálint feszült arcán. – Úgy tűnt, mintha beszéltél volna valakivel odalent.
– Csak a... a közös költségről váltottunk pár szót Erzsi nénivel – vágta rá Bálint kicsit túl gyorsan, gépiesen megköszörülve a torkát.
A választ azonban elfojtotta egy fentiről lecsattanó, éles hang. Fekete Zoltán, a ház szabálymániás közös képviselője lépkedett lefelé a harmadik emeletről, kezében a megszokott, sárga szélű jegyzettömbbel.
– Már megint ki hagyta résnyire feszítve a kaput egy fadarabbal? – dörrent rájuk Fekete úr, miközben szemüvegét az orrnyergére tolta. – Ez súlyos tűzvédelmi szabályszegés! A ház biztonsága nem játék, Bálint! Ha még egyszer észreveszem, hogy a nyitott kapun át illetéktelenek mászkálnak be a lépcsőházba, írásbeli figyelmeztetést kap az egész emelet.
Erzsi néni ajka gúnyos mosolyra húzódott. Kihasználva Fekete Zoltán kötekedését, némán visszalépett a saját ajtajához, de a kilincs lenyomása előtt még visszanézett: a pillantása szótlanul is pontosan a nyolc órás határidőre emlékeztette Bálintot.
– Megértettem, Zoltán – morogta Bálint fojtott dühvel, miközben Enci csendben figyelte a férfi megfeszülő állkapcsát. A hurok nemhogy meglazult volna, hanem még szorosabbra fonódott a nyaka körül.