A hátsó kijárat csöndje

Fekete lassan leeresztette a telefont, az ujja görcsösen simult a műanyag tokra. Szabó doktor szavai, bár bűzlöttek a kommersz rum szagától, betaláltak: a felújítási alap elúszása Fekete személyes bukását és a nehezen felépített tekintélyének végét jelentette volna.
– Fél órát kap, Szabó. Ha addig nem szellőzik ki ez a dögvész, magam feszítem fel a pinceajtót – sziszegte a közös képviselő, majd sarkon fordult, és nehéz léptekkel elindult felfelé a lehangoló lépcsőházban, dühében még félhangosan odavetve, hogy Dezső bá gyanús, éjszakai látogatóira is ráküldi a rendészetet, ha tovább folytatják a folyosói suttogást.
A rendelő sötétjében Erika megkönnyebbülten engedte ki a tüdőben tartott levegőt, de Bálint teste feszült maradt, mint az íjhúr. A zsebében lapuló telefon újabb hisztérikus rezgéssel rázta meg a combját. Remegő kézzel húzta elő a készüléket, aminek kék fénye megvilágította verejtékező arcát. Újabb üzenet érkezett: „Tíz perc múlva a kapualjban. Hozd a barna borítékot, vagy a teljes lakótömb megtudja, ki buherálta meg a biztosítéktáblát a tegnap esti sötétség előtt.”
Bálint dühösen szorította össze a fogát, a tehetetlenség marta a zsigereit. Erika megpróbálta visszatartani, körmeit a férfi bőrdzsekijébe vájta, de Bálint durván lefejtette magáról a lány kezét. Tudta, hogy nincs választása: ha a tegnap esti szabotázsa kitudódik, mindennek vége. Szabó doktor a sötétben egy utolsót húzott a zsebében lapuló laposüvegből, ügyet sem vetve a gyógyszeres vitrin mögött osonókra, miközben Bálint és Erika nesztelenül kisurrantak a rendelő hátsó ajtaján a huzatos, sötét udvar felé.