A hatósági ultimátum — visszhang

Alighogy Melinda kopogott Erzsi néni ajtaján, a kapualj felől nehéz, határozott léptek zaja verte fel a lépcsőház csöndjét. A katasztrófavédelem és az építésügyi hatóság két ellenőre lépett a folyosóra, szúrós tekintettel méregetve a sötétben gyanúsan zümmögő hálózatot. A szomszédos ház bejelentése nyomán kivonult hivatalnokok nem teketóriáztak: azonnal magukhoz hívatták Fekete Zoltánt. Zoltán ma is körbejárt a házban, de most a kezében szorongatott jegyzettömbje is reszketett, ahogy az ellenőrök átadták neki a szigorú jegyzőkönyvet.
A döntés feketén-fehéren állt a papíron: az elöregedett vezetékek és a pincei gázszivárgás miatt az épület állapota közvetlen életveszélyt jelent. A hatóság kíméletlen ultimátumot adott. Vagy azonnal elindítanak egy csillagászati összegű kényszerfelújítást – amihez a lakóknak napokon belül be kell fizetniük a többszörösére emelt felújítási alapot –, vagy a házat hivatalosan lakatlanná nyilvánítják, és megkezdik a lakók kilakoltatását.
A folyosón rekedt szomszédok megdermedtek. Szabó Gábor a korlátba kapaszkodva fehéredett el: a családi vállalkozása így is a tönkremenetel szélén állt, egy azonnali, milliós plusz befizetés a biztos bukást jelentette számára. Pár lépéssel odébb Radó Károly Karesz rettegve szorította össze a száját. Pontosan tudta, hogy ha kiürítik a házat, az erősítőinek lőttek, és az utcára kerülve a hitelezői pillanatok alatt rátalálnak.
A fojtogató feszültségben egyedül a lépcsőfordulóban várakozó Enci tekintetében bujkált némi remény. Úgy érezte, a közös fenyegetés talán végre rákényszeríti a lakókat az összefogásra, és a tisztázó döntések felülírhatják a múlt sötét titkait. Fekete Zoltán azonban kétségbeesetten meredt a pecsétes papírra: a ház számlája üres volt, a kiszabott határidő pedig kíméletlenül ketyegni kezdett.