A hatósági ultimátum (4)

A sötétségből hirtelen kékes-piros fények villódzása tört elő: a kapualj előtt egy katasztrófavédelmi rohamkocsi fékezett csikorgó kerekekkel. Lakossági bejelentés gázszag és életveszélyes elektromos hálózat miatt – harsogta az ablakon benyúló egyenruhás, aki bivalyerős zseblámpájával egyenesen a füstölő elosztódobozra világított. Mögötte Fekete Zoltán, a közös képviselő bukdácsolt a lépcsőn, kezében egy paksaméta társasházi szabályzattal, amit kétségbeesetten próbált pajzsként maga előtt tartani. „Katasztrófa! Azonnali kényszerfelújítás milliókért, vagy harminc napon belül lakatlanná nyilvánítják és kilakoltatják a házat!” – sápadt el Zoltán a hatósági jegyzőkönyv láttán.
A földszinti rendelő ajtaját ekkor rántotta fel Dr. Szabó, akinek vörös arcán a düh és az átható konyakszag keveredett. Az alkoholista háziorvos egyenesen Bálintnak rontott: „Ide figyelj, te biztonsági zseni! Ha holnapig nem kapom meg, amit kértem, kiteregetem Erikának és a fél háznak a tegnap esti titkodat a babáról!” Erika a sötétben dühösen szorította magához a gyereket, miközben a sarokba szorított, rettegő ex-légiós a fal mellé lapult a félelemtől.
Dr. Balog Henrik hűvösen, szinte elégedett félmosollyal figyelte a káoszt az első emeleti fordulóból. Egy ilyen hatósági zárlat és a kilakoltatás réme tökéletesen leértékelte az ingatlanokat – pont úgy, ahogy az ő jéghideg üzleti terve megkívánta. Erzsi néni ekkor lépett elő a homályból, és hogy elterelje a figyelmet, élesen megjegyezte: „Zoltánka, inkább a harmadikon éjszaka járőröző Toemai főtörzs ágyvizsgálatait dokumentálná!” De a katasztrófavédőket ez nem hatotta meg: ridegen rányomták a vörös pecsétet a társasház végítéletére.