A hatósági pecsét árnyékában

A kapualj szűk terében hirtelen megfagyott a levegő, amikor két sárga láthatósági mellényes hatósági ellenőr lépett be az utcáról, nehéz bakancsaik alatt megcsikordult a törmelék. Fekete Zoltán, a ház közös képviselője sietve botladozott le a lépcsőn, kezében vastag mappát szorongatva, s kétségbeesetten próbálta magyarázni a szuterénből felszivárgó bűzt és az elavult villanyóraszekrény melletti nedvességet.
Az ellenőrzést vezető katasztrófavédelmi tiszt megállt a szétpattant főlefolyó alatt, s egyetlen szótlan pillantással mérte fel a csepegő falat és a sercegő vezetékeket. A jegyzőkönyvet a mappáján egyensúlyozva kiállított egy azonnali intézkedési végzést, majd Fekete Zoltán kezébe nyomta a papírt.
– Vagy huszonnégy órán belül elindítják a teljes életveszély-elhárítást, amihez a lakóknak azonnali, rendkívüli felújítási hozzájárulást kell befizetniük, vagy a hatóság holnap lezárja a társasházat és lakhatatlanná nyilvánítja az épületet – mondta a tiszt hűvös, ellentmondást nem tűrő hangon.
Fekete Zoltán arca elfehéredett; a csillagászati összegű kényszerfelújítást senki sem tudná kifizetni a Házban, ahol az új Miri Csemege tiszta pultjai mögött álló Enci éppúgy a csőd szélén egyensúlyozott, mint a fizetési felszólítást szorongató Máté. Dr. Balog Henrik ügyvéd szájszegletében elégedett, fagyos mosoly bujkált: a katasztrófavédelmi ultimátum tökéletes fegyver volt a kezében, hogy a megszorult lakókat kisemmizze. Bálint a korlátba kapaszkodva hallgatta az ítéletet, s pontosan tudta, hogy a végzetes visszaszámlálás most indult el.