A hatóság ultimátuma — új hang

A kapualjból nehéz bakancsok dobogása és éles, fehér fénysugarak szelték át a koromsötét lépcsőházat. A szomszédos házból érkezett lakossági bejelentés nyomán a Katasztrófavédelem és az építésügyi hatóság emberei léptek be az épületbe, miután a pincéből felszivárgó gázszag és az átégett villanyórák bűze elérte az utcát is.
Fekete Zoltán izzadt homlokkal, remegő kézzel próbált eléjük vágni. A közös képviselő megszokott bürokratikus magabiztossága szertefoszlott a hatósági lámpák hideg fénypászmáiban.
– Uraim, kontroll alatt van a helyzet, csak egy kis műszaki fennakadás… – próbálkozott, de a vezető ellenőr szigorú intésére elhallgatott.
A félemeleti korlátnál Dr. Balog Henrik állt a homályban, élre vasalt öltönyében. Arcán szinte észrevétlen, fagyos mosoly suhant át: a ház nyomora és a fenyegető csőd pontosan kiszolgálta az őt megbízó befektetőcsoport érdekeit. Ezzel szemben Bartha Zsófia a kilences lakás ajtajában gubbasztott, reszkető kézzel szorítva elfojtott zsályafüstölőjét, miközben Bálint dühösen szitkozódva próbált utat törni a folyosón felhalmozott törmelékek között.
Az ellenőr megállt a főkapcsoló megolvadt maradványai előtt, majd egy hivatalos formanyomtatványra csapta a felírótábláját.
– Közvetlen életveszély – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. – Két választásuk van, képviselő úr. Vagy azonnali, többmilliós kényszerfelújítási alapot vet ki a lakókra, vagy negyvennyolc órán belül hivatalosan lakatlanná nyilvánítom a házat, és megkezdődik a kilakoltatás.