A hatóság szorításában

A sötét lépcsőházat hirtelen zseblámpák éles, pásztázó fénye vágta ketté az alsó szintről. A nehéz bakancsok kopogása és a fojtott, hivatalos hangok azonnal félbeszakították Erika és Bálint feszült marakodását. Erika szitkozódva visszahúzódott az emeleti beugró homályába, míg Bálint a korlátra tapadva nézett le a mélybe, kihasználva a váratlan megszakítást.
Fekete Zoltán, a ház szabálymániás közös képviselője sietett fel a földszintről, nyomában a katasztrófavédelem két sárga mellényes ellenőrével. A szomszédos házból érkezett lakossági bejelentés nyomán kivonult hatósági emberek jegyzőkönyvvel a kezükben álltak meg a gázóra-fülkék és az átégett villanyórák előtt.
– Zoltán úr, ez nem tréfa – jelentette ki az idősebb ellenőr, hangjában ellentmondást nem tűrő szigorral. – A hálózat zárlata és a szuterénből szivárgó gáz közvetlen életveszély. Két opciójuk van: vagy elindítanak egy azonnali, kényszerű felújítást a felújítási alap drasztikus megemelésével, vagy még a héten lakatlanná nyilvánítom az épületet, és kiüríttetjük a házat.
Fekete arca elfehéredett a megdöbentő ultimátumtól; a papírjait szorongatva próbált érvelni, de a hatóság hajthatatlan maradt. A lépcsőforduló árnyékából ekkor lépett elő dr. Balog Henrik. A kényszerárverező ügyvéd száraz, elegáns mosollyal igazította meg a zakóját a lámpafényben. Számára a kilakoltatás fenyegetése maga volt a tökéletes alkalom.
– Nyugalom, Zoltán – mondta Balog jéghideg, magabiztos hangon, Fekete vállára téve a kezét. – A lakóknak nincs ennyi készpénzük, de nekem van egy azonnali hitelkonstrukcióm a társasház számára. Csak egy rendkívüli határozat kell hozzá… még ma éjjel.