A hálózat csapdájában

Dániel ujja megremegett a kijelző hideg üvegén, amint gyors mozdulattal zsebre vágta a telefont. Nem maradhatott a nyitott folyosón, ahol bárki megláthatta a rajta kiütköző pánikot. Ahogy megfordult, hogy a lakása felé lépjen, a szomszédos ajtó kattanva kinyílt, és Dr. Bordás András lépett ki a gangra. Az idős mérnök egy kopott feszültségmérőt szorongatott a kezében, szemöldökét szigorúan összehúzva.
– Hallja, Kelemen úr? Megint ingadozik a hálózat! – morogta Bordás, miközben gyanakvóan nézett a fiatalemberre. – R = U/I, ezt mindenkinek tudnia kellene, mégis túlterhelik a rendszert. A maga szerverei sem segítik a stabilitást!
– Elnézést, tanár úr, most sietnem kell – vágta rá Dániel fojtott hangon, és szó nélkül elment az öreg mellett, mielőtt az tovább méltatlankodhatott volna.
A zár kattant mögötte, amint belépett a sötét előszobába. A félhomályban csak a munkaállomása monitorjainak kékellő fénye világított. Dániel a billentyűzet fölé görnyedt, és a tegnap éjszakai illegális lekérdezés naplófájljait kezdte gépiesen átvizsgálni. A tegnapi kétségbeesett döntése – amikor a cége bizalmas szervereiről letöltötte a házban élők pénzügyi adatait – most visszaüthetett. A képernyőn egy újabb parancssori ablak nyílt meg magától: valaki nemcsak a telefonját, hanem a helyi hálózatát is elérte.
A férfi gyomra teljesen összeszorult. A kint villogó szirénafények pásztázták a reluxa réseit, miközben rádöbbent, hogy a tegnap esti elhamarkodott lépése nem marad észrevétlen.