Feszültség a rézvezetékben

A parancssorban felbukkanó belső IP-cím nem egy távoli szerverre mutatott, hanem a ház saját, rögtönzött hálózatára. Dániel dermedten nézte a villódzó kurzort: valaki nem a neten keresztül törte fel a rendszerét, hanem a villanyóraszekrényen át, a fázisokra ültetett hálózati jellel. Eszébe jutott Bordás professzor iménti morgása a feszültségingadozásról és az Ohm-törvényről. Az öreg mérnök mérései nem vénkori paranoia szüleményei voltak; a hálózati zaj pontosan ott csúcsosodott ki, ahol a csőtörés miatti pára kikezdte a régi rézvezetőket.
Dániel óvatosan kinyitotta az ajtót. A folyosón Kerekes Marietta állt, kezében egy digitális multiméterrel, amit szemmel láthatóan Bordás tanár úrtól kért kölcsön. A vegyészhallgató lány a fali kötődobozra függesztett tekintettel számolt halkan.
– A pincei sósav gőze és a salétromos nedvesség elektrolízist indított el a fővezetéken – mondta Marietta halkan, meg sem fordulva, mintha teljesen természetes lenne, hogy Dániel ott áll mögötte. – Ha a feszültség tovább esik, a relék elengednek, és a teljes szuterén kisül. Valaki szándékosan terheli túl a rendszert, hogy lefedje a saját jeladója áramfelvételét.
A ház ritka, szikrázóan intelligens pillanata volt ez: a tudás, amit a lakók a mindennapokban elnyomtak, most fegyverré vált a falak között húzódó káosz ellen. Dániel megértette, hogy a zsarolója nem egy láthatatlan hacker, hanem valaki, aki pontosan ismerte a Vászoly utca 6. elavult elektromos rajzát.