A háló szorításában

Bálint lassan elengedte a hideg sárgaréz kilincset. A rendelő zárja mögött elcsendesedtek a léptek, de az orvos fojtott ultimátuma ott visszhangzott a fülében. Nem maradhatott a tejüveges ajtó előtt; a lépcsőház sötétjéből kimért, ritmikus léptek zaja közeledett.
Dr. Balog Henrik ereszkedett le a pihenőre. Elemlámpát sem használt, szürke, méregdrága kabátjában úgy mozgott a kavargó gőzben, mint aki fejből ismeri a ház minden vizesblokkját és eladósodott lakóját.
– Látom, a háziorvos úr ma este sem érhető el – jegyezte meg Balog halk, élvezetektől mentes hangon, ahogy megállt Bálint mellett. – Maga viszont pont jókor van itt. Remélem, Enci nem kérdez túl sokat a háttérben futó ügyeiről.
Mielőtt Bálint felelhetett volna, Máté rontott le a lépcsőn. A harmadik emeleti lakásból áradó vakolatpor rászáradt az arcára, a zseblámpája fénye remegett a kezében.
– Balog úr! – zihálta a fiatal IT-s. – Ugye nem gondolta komolyan azt a levelet? Bianka odafent zokog! A bank nem ad türelmi időt a felújítási hitelre az áramszünet miatt!
– A jog nem ismeri a csőtörést, Máté – felelte Balog Henrik jéghideg nyugalommal, csipetnyi szánakozás nélkül. – Bordás professzor hiába magyaráz a váltóáramról a gangon, az Önök opciós vételi joga holnap déli tizenkét órakor lejár. Ha nincs a számlámon a törlesztő, az ingatlan átkerül a megbízómhoz.
Bálint gyomra görcsbe rándult. Ahogy a sötétben Balog kárörvendő mosolyát figyelte, megértette: a csapda mindannyiuk körül egyszerre záródott be.