A gravitáció visszavág

Az emeleti vaksötétben a pánikot nem is az áramhiány, hanem Dr. Bordás András akadémiai szónoklata tetőzte be. A nyugalmazott fizikatanár a korlátnak dőlve, professzori kimértséggel oktatta ki a szűkölő Fekete Zoltánt és a kalapját szorongató Köves Dezsőt.
– Zoltán, maga mint közös képviselő igazán tudhatná! R egyenlő U per I! Az ohmikus ellenállás nem nevelési kérdés! Ha Karesz rátenyerel arra a torzítóra, a hálózat nem kér társasházi határozatot, egyszerűen túltelítődik!
Fekete úr szaggatottan szedte a levegőt, miközben bürokratikus világképe összeomlott. Dezső bá halkan, gáláns mozdulattal igyekezett hátrafelé osopni, nehogy a kapualjban sercegő rendőrségi adóvevő fényt derítsen a kamrájában pihenő, frissen nyomtatott parkolási engedélyekre.
Eközben a szuterén lépcsőfordulójában Székely Ricsi elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. A csomagtartós prémium kávéiért rettegő nepper meglátta a földön heverő belépőkártyát. Amikor a kapualjban zseblámpa fénye pislákolt fel, Ricsi egy gyors, elegáns spiccmozdulattal berúgta a kártyát a Miri Csemege rácsa alá, be a lezárt lefolyóba.
– Látja, Dezsőm? – kacsintott a sötétbe Bordás tanár úr, félreértve a lenti csörrenést. – A gravitáció az egyetlen törvény, amit ebben a házban még senki sem próbált kijátszani.